Kovács Gabriella

Keramikus

Romhány

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

1968 szeptember 18-án születtem. Romhányban lakom születésem óta.

Már gyermekkoromban is szerettem rajzolni,gyurmázni,papírból tárgyakat készíteni stb… 10 éves koromban volt lehetőségem kerámia szakkörre járni itt Romhányban a kerámia gyárban. Ezt nagyon megkedveltem,olyannyira,hogy úgy éreztem felnőtt koromban keramikusként vagy fazekasként szeretnék élni,(dolgozni). Nyolcadikos koromban egy budapesti fazekas iskolát jelöltem meg továbbtanulás céljából,ahová hatszoros túljelentkezés miatt nem vettek fel.Így teljesen más irányú iskolát kellett választanom.Később,lányaim megszületése után (13 éve)1998-ban volt az első agyag vásárlásom,melyből otthon kezdtem el dolgozni.Nagyon boldog voltam,hogy találkozhattam újra ezzel az anyaggal.Szerettem volna szakmailag mindent gyorsan bepótolni,így hát megtanultam a cserépkályhakészítést egy tanfolyamon egy fazekas mestertől.Eljártam más műhelyekbe dolgozni,hogy ezzel is tanuljam a szakmát.Közben szponzorom segítségével a saját műhelyemet is kialakítottam,melyben más kerámikustól kaptam nagyon sok bérmunkát.Ezzel rengeteget tanultam a szakma elsajátításához.Lassan kialakult a forma- és színvilágom,ekkor már megpróbáltam vásárokon részt venni,amelyből kereskedői kapcsolatok is kialakultak.2000-ben részt vettem a kapolcsi művészetek völgyében,ahová azóta is szívesen járok.Következő évben már a budapesti vörösmarty téri karácsonyi vásárra is jelentkeztem.Itt már 11 éve vásározom.Ugyanebben az időben kezdtem el a budai várban megrendezett Mesterségek Ünnepén is megjelenni a kerámia portékáimmal. Közben 2004-ben levizsgáztam fazekasságból.Külföldön is jártam már többször,ott is szívesen fogadják a vásárlók kerámiáimat. Boldog vagyok,hogy megvalósíthattam gyermekkori álmaimat,a fazekasság kiteljesíti az életemet és fontos számomra,hogy továbbadhatom az embereknek használati tárgyként azt,ami a lelkem és az agyag közös munkája.

 

2016 © Magyar Kézművesek Szövetsége - Minden jog fenntartva | levél az egyesületnek | levél a webműhelynek